Végh József: Rablóból pandúr - Legendák és történetek Sisa Pista kalandos életéből

Végh József: Rablóból pandúr - Legendák és történetek Sisa Pista kalandos életéből

Talán még ma sincs Nógrád megyében olyan település, hol Sisa Pistáról szóló történetek ne élnének, legalábbis az idősek emlékezetében. Az évszázadnyi múlt olykor megszépítette, -másította ezeket, de az eredetileg keletkezett történetek is olyannak ábrázolták az utolsó nógrádi betyárt, amilyennek a nép szerette volna látni. Mindezek után természetes, hogy a szájról-szájra terjedő mesék, balladák, dalok és csudálatos történetek gyakorta nem fedik a való igazságot. Az egyszerű emberek képzeletében ő volt korának az az igazságtevője, ki helyettük is megbosszulta sérelmeiket, ki helyettük is megdézsmálta a sanyargatásukkal összeharácsolt vagyont. Ő volt az, kinek bujtatásával, segítésével a gyűlölt, a szabadságot eltipró rendszerrel szembeni ellenállásukat kifejezhették. Érdekes módon, hírnevén semmit sem csorbított az emlékezetben az emberölés ténye, sőt ezek a történetek olykor sokkal több hasonló esetről adnak hírt.

Nagy részükben megtaláljuk azokat az általános elemeket, melyek minden más hasonló betyárhoz is fűződnek. Ő a szegények gyámolítója, ki a zsarnoktól visszaveszi s elégeti adósleveleiket, ki pénzzel segíti a bajbajutottakat mérhetetlen nyomorukban. Sisa az, ki megbünteti a hamisan mérő kereskedőt, ki mindig túljár a basáskodó pandúrok eszén. Teheti, hisz nem fogja őt a golyó, s nincs ember, ki felülmúlná rettentő erejét. Félelmetes haramia, kinek minden zordsága, vad tivornyázó hajlama, ijesztő külseje mögött lágyszívű ember rejtezik. A róla szóló történetek gyakran ruházzák fel őt a virtuskodó betyár jellemével, aki fogadásból megelőzi lóháton a vonatot, s a pandúrlaktanya szomszédságában mulatozik, vagy a legnagyobb hajtóvadászat közepette léleknyugalommal visz jószágot a gyarmati vásárra.

Sisa Pista története nem csupán a helytörténet iránt érdeklődők számára érdekes olvasmány. Élete mindvégig bővelkedik izgalmakban, de mindazonáltal nagyon jól jellemzi azt a kort is, amelyben élt. Emlékezetét körüllengi a betyárromantika, s talán éppen ezért van szükség arra, hogy megismerjük életútjának valós történetét és az emlékezet-faragta képet is.

A penci történeteket is tartalmazó kötet kapható a penci múzeumban.