Nem véletlenül választottuk december hónaphoz a múzeum gyűjteményéből a dudát bemutatni a sorozatunkban. Egykoron ugyanis gyakorta felhangzott a dudaszó a templomokban is, hogy a karácsonyi misén így hangozzanak el az ünnepi dallamok.

A dudának számos elnevezése ismert: gajd, tömlősíp, bőrduda, kutyaduda, kecskeduda. Fő részei: a birka-, kecske- vagy kutyabőrből készült tömlő, a dudafej, a kettős síp, a bordó és az emlő, ill. fújtató. A fából faragott dudafej kecske-, kos- vagy emberfej formájú. A duda dallam- és kontrasípjának hangja leginkább az oboáéhoz hasonlít, de annál élesebb; a bordó hangja pedig leginkább a fagottra emlékeztet. Régebbi országos népszerűségét bizonyítja a rengeteg dudanóta. Ezek általában közönséges páros ütemű, tánctempójú népdalok. Dudálni felnőtt férfiak szoktak, nők soha. A hangszer művelői többnyire pásztorok, közülük is elsősorban juhászok és kanászok. A szegényebb néprétegek – zsellérek, cselédek, kubikosok, pásztorok – között az 1900-as évek elején még lakodalmak, farsangi táncok is voltak dudával. Térségünkben a közeli Tereskén él az utolsó dudás. Pál István, a 94 éves pásztorember vendégünk volt a múzeum megnyitásakor.

A múzeum dudája Acsáról származik. Egykori tulajdonosa az idősebb Sebjan Mihály, ki a Prónayak kanásza volt. Sok szép dallamot ismert, de gyűjtöttek tőle történeteket is Sisa Pistáról, a környék ismert betyárjáról is.

Acsán mindig is népszerű volt a dudazene. Éppen ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy még egy legenda is ismert Acsa történetéből e hangszerre vonatkozóan. 1864-ben a falu jegyzője összeírta a falu határának földrajzi neveit. A felsorolásban találjuk a Gajdos dolina elnevezést „melly a' nép monda után nevét onnan nyerte volna hogy ott kisértettkép egy dudás éjjelenként mindig dudált s igy dudás völgynek neveztetett el."