Nemzetünk nagy költője, Petőfi Sándor négy alkalommal is ellátogatott Pencre. Itt élt anyai nagynénje, Hruz Éva és aszódi osztálytársa: Csörföly Lajos és Dlhányi Zsigmond. Első alkalommal 1835-ben karácsonyi vakációra jött Csörföly, Dlhányi és Jakubovics (Kemény) János cinkotai iskolatársával. Másodszor a híres penci szüretre érkezik Selmecről, diáktársai Kosztolányi Endre és Osztroluczky János társaságában.

1838 szüretét is itt töltötte. A Kosztolányi családnak a híres Menyecske-hegyen 15 hold szőlője termett.
Mindkét alkalommal két-két hetet töltött itt a Kosztolányi család vendégeként. Harmadik és negyedik látogatása 1843 nyarára esett a Csörföly családnál. Ekkor Horváth Károly és Dlhányi Zsigmond barátaival gyalogolt Pencre Gödöllőről. Minden bizonnyal Pencen keletkezett A hűtelen c. verse, mely az első fennmaradt zsengéje. A penci szőlőhegyekre gondolt, amikor a Sovány ősz c. versét írja.

A költő látogatásának emlékére 1926-ban emléktáblát avattak. Az avatáson jelen volt többek között Rákosi Jenő író, újságíró, színházigazgató, lapszerkesztő, a főrendiház tagja, Lampérth Géza író, a Petőfi Társaság főtitkára és Ferenczi Zoltán irodalomtörténész, könyvtáros, a kolozsvári és a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója is. A településen, az említett tábla utódán kívül még két tábla hirdeti büszkén a nagy költő penci látogatásainak emlékét.

A múzeum előtt álló Petőfi-emlékoszlop eredetileg Pest és Nógrád megye határán állt határjelző kőként. Új helyére 1973-ban került. A rajta lévő Petőfi-dombormű alkotója Németh Kálmán szobrászművész, restaurátorvolt, ki 1903. október 11-én született Podolinban.

A trianoni békeszerződés után a művész családja előbb Ceglédre, majd Fót-Kisalagra költözött. 1922 és 1923 között az Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakának növendékeként folytatta tanulmányait, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára is. 1929-ben a Nemzeti Szalon Tavaszi tárlatán állították ki először művét: Férfifej című alkotását. 1947-ben a Szépművészeti Múzeum megbízta a középkori és a barokk szobrok restaurálásával, melyek a háború alatt súlyos károkat szenvedtek. Több mint húsz éven át dolgozott e munkakörben. 1962–1965 között iskolát hozott létre a jövő restaurátorainak, ő fektette le a restaurátorképzés alapjait Magyarországon. 1978-ban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatát adományozta neki. 1979. április 27-én halt meg.