Az ácsolt láda fejszével hasított deszkából, ácsmunka módjára szerkesztett láda. Felépítésére jellemző, hogy vízszintes deszkáit négy sarokpillér fogja össze. A vastagabb hosszanti élükön hornyolóval kiárkolt deszkák zsindelyszerűen egymásba kapcsolódnak. A fedél gyakran háztető alakú vagy domború, és a hátsó ládafalból kinyúló facsapon forog. Az ácsolt láda felépítésében és általában díszítésében, elnevezésében is antik mediterrán eredetű, kialakult formájában az időszámításunk előtti 2. évezredtől ismert. Elsősorban Európában terjedt el, eredetileg mint ruhás láda és koporsó, majd az ezredforduló tájától gabona tárolására is használták. Az ácsolt ládák legáltalánosabb díszítésmódja Európa nyugati felében az ékrovás, Itáliában és attól keletre a vésett díszítés, mértanias díszítés s néha vörös-fekete festés. Az ácsolt ládát a magyarok valószínűleg szláv közvetítéssel ismerték meg a honfoglalás után. Eredeti magyar neve, mely népi használatban máig megmaradt, a szekrény (szökröny, szekriny stb.), a latin scrinium származéka. A rendszerint dísztelen, általában nagyméretű gabona- és liszttartó, ill. a másodlagosan erre alkalmazott ácsolt láda neve Észak- és Kelet-Magyarországon szuszék, a magyarországi műkereskedelemben ez a megnevezés gyökeresedett meg az ácsolt ládára. A magyar parasztságnál az ácsolt láda a 14. századra országosan elterjedt, vásárokon is árusították s ekkorra már helyi változatok is kialakultak. A 14–16. századból eredeti példányai is maradtak fenn erdélyi falusi templomerődökben (templomi ládák), részben vésett, geometrikus s részben hivatásos festőktől származó figurális és indás ornamentikával. A háziipari készítőfaluk fenntartották a vésett díszítést. A mértanias díszítőelemek közt növényi motívum csak későn, főként a 19. század második felében jelentkezik.

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon