Magyarországon az asztalos által készített menyasszonyi láda legáltalánosabb elnevezése; a 19. sz. első felében tűnt fel a Dunántúlon. A tulipán-motívum, akárcsak Dél-Németország, Svájc vagy Ausztria területén, Magyarországon is már a 17. században gyakori a festőasztalosok munkáin, s a 18. sz. második felétől egyes dunántúli műhelyek bútorain - főleg a ládákon - kapott főszerepet.

A magyar hagyományban a menyasszony kelengyéjét gyűjtő ládája, melyet tulipános virágmintákkal díszítettek. Amikor a leány eladósorba került, apja megcsináltatta vagy megvette a tulipános ládáját, a leány pedig anyjával elkezdte szőni, varrni a kelengyéjét, melyet e ládában gyűjtött. A lakodalmas menetben külön szekéren vitték, s bemutatták a falu közösségének. Az új asszony környezetében a tulipános láda volt az egyéni jogainak a jelképe

A tulipános láda kifejezés terjedését az segítette elő, hogy a „Beszegődtem Tarnócára bojtárnak" c. műdalt (1846), melyben a „Fölteszik a tulipános ládámat ..." kezdetű sor is szerepel, Szigligeti Ede beillesztette A csikós c. népszínművébe (1847). Ezzel a tulipános láda megjelölés az ország oly vidékein is meghonosodott, ahol a bútorfestésben nem volt szokás tulipánt alkalmazni.