A citera magyar népi húros hangszer, amelyet pengetéssel szólaltatnak meg. Játék közben asztalra fektethető, legegyszerűbb változatában téglalap alakú hasáb formájú. A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak, gyakran egymástól nagymértékben eltérő méretű és formájú hangszerek tartoznak ide. A citerák fontos közös jellemzője, hogy a húrok a hangszertest felett húzódnak végig, nyakuk nincsen.
A honfoglaláskori magyarok már magukkal hozták. De ez a hangszer még sokban különbözött mai utódjától: az egyetlen közös pont az volt, hogy mindkettő húros hangszer. Anonymus a Gesta Hungarorumban is beszél róla, citharédi néven megemlítve, Árpád vezér udvarából. A Közép-Ázsiai rokon népek (osztjákok, vogulok) még ezer évvel később is dalaikat citeraszerű dombrával kísérik. Az 1300-as évektől kezdve személynevekben gyakran felbukkan (Cziterás), és oklevelekben is megemlítik (cituár, zedoária, zwitter, zitwer, chituár).
A magyar citera zömében mixolid hangsorú, kvintelő hangszer. Transzponálás nélkül harmonikusan szól rajta a C-dúr, d-dór, e-frig, g-mixolid típusú dallam. A kísérőhúrok nélkül szinte bármi lejátszható rajta. A ma leggyakrabban elterjedt változat a "Dunántúli hasas" és az "Alföldi kölyökfejes" citeratípus keveréke.
A penci múzeum néprajzi gyűjteményében két citera található. Az egyik hangszer – a „hasas” - Keszegről származik, s Paulovits Gyula készítette az 1940-es években. A másik Pencen készült, s Reisz József keze munkáját dicséri.

Felhasznált forrás: A Wikipédia szócikke