| 
| Találatok: 1256
 |
 |
A legrégebbi „korcsolyák” marha vagy ló lábszárcsontból készültek. A régészeti leletek azt mutatják, hogy már a rézkorban is ismert volt az irongázás, azaz használtak ilyen „korcsolyákat”. A csúszó csontok igen hosszú életűek: használták a középkorban is, sőt a néprajzgyűjtők szórványosan még ma is találkoznak ilyenekkel.
Kezdetleges változata megmunkálás nélkül szolgált korcsolyázásra. Két csontot a jégre fektetnek, ráállnak, de nem kötözik hozzá a lábhoz. Megfelelő test- és lábtartás esetén az ironga a lábbeli alatt marad a test ránehezedő súlya és a csont érdessége folytán. Az irongázó, hogy mozgásba lendüljön, egy szöges, hegyes bottal (gusztony, csáklyás pálca) döfködi a jeget beroggyantott térdei között. Mivel lábait nem emelheti fel, a korcsolyázás nyílegyenes vonalban történik, s az egymás előli kitérésre sincs mód.
Az ironga másik, fejlettebb formai változata két végén fúrt lyukkal és kötőfékkel készül, s szorosan a lábbelire erősíthető. A 20. sz. első évtizedeiben ez még sok Tisza menti településen volt használatos, ismeretes Ungból, a Székelyföldről és szórványosan a nyelvterület más pontjairól is.
A penci múzeum átfúrt őskori csontkorcsolyái Rádról származnak. Kövesdi János telkén kerültek elő.
Az elkészült képek megtekinthetők itt.