A kandallók már az őskorban is kialakulóban voltak Az ősember barlangja vagy kunyhója közepén tűzhelyet állított fel, ahol melegedni és sütni is lehetősége volt. A körülbelül 40 cm mély gödröt kövekkel rakta ki, a kunyhó tetején nyílást hagyott ahol a keletkező füst távozhatott. A görög korban a padlófűtés jelent meg, szenes táplálással csövek fűtötték a padlót. A római korban aztán jelentős fejlődés következett be, megjelent a focus, a családi központi tűzhely és a hypocaustum amely a pincében fűtött kemencék hőjét kéményeken keresztül a központi fűtőhelyiségbe terelte, és az e helyiség fölötti szobákat fűtötte.

A valódi értelemben vett kandallók Nyugat-Európában jelentek meg a 13-14. századi kastélyokban, ahol a nyitott kandallók még minimális hőt adtak le a nagy termekben és inkább presztízs értékkel rendelkeztek, mint fűtőértékkel. A középkorban a kandallók nagy formaválasztékban terjedtek el Nyugat-Európában, míg keleten inkább a nagyobb hatásfokkal üzemelő cserépkályhák váltak ismertebbé. A huszadik század végén a kandalló kultúra erős fejlődésnek indult a polgári rétegekben is, az 1970-es évektől kezdték gyártani Franciaországban a zárt öntvény kandalló tűztereket, amelyek a mai napig a legismertebb formáját képezik a kandalló betéteknek.
A penci Jakus Lajos Múzeum szép kandallója Rádról származik. Az ottani Muslay-kastély nappaliját díszítette egykoron. A kandallón – amint az egykoron is mindig dukált – kandallóóra is áll. Az időt már nem mutatja, hiszen szerkezet az elmúlt század során megsérült, de szépségével – mindig is ez volt legfőbb feladata – díszíti a szobát, s kiegészíti a kandalló látványát.

Felhasznált forrás: hu.wikipedia.org