Az 1848/49-es szabadságharc során több ízben is érintett volt a település. Az 1849. évi tavaszi hadjárat során egy Őrbottyánból Verőce felé igyekvő dandár eltévedt, s Pencen kötött ki. Az 1849. évi július 17-n történt váci ütközet során pedig napokig tele volt Penc térsége is katonákkal, sebesültekkel. A kiéhezett honvédok szőlővel csillapították éhségüket. Az elhunytakat pedig ott is temették el az erdőben.

A szabadságharc után – mintha nem lett volna elegendő a sok megpróbáltatásból – újabb csapás várt a volt honvédekre. 1849. októberében a császári hadsereg főparancsnoksága elrendelte, hogy „a felkelő seregben szolgált minden egyén előállítandó és a hadsereg állományába osztályozás nélkül besorozandó". Valóságos hajtóvadászat indult meg a volt honvédek után, kik közül sokan inkább vállalták a bujdosó életet, hogy szegénylegényként, betyárként a Börzsöny rengetegeibe menekültek. Szeletzky György hites jegyző 1850. április 16-án kelt összeírása szerint a penci húsz honvédból is mindössze heten tértek vissza. Valamennyien jelentkeztek is a Balassagyarmati Verbung Commandónál szolgálattételre. Közülük hárman - Ország Istvány, Ország Márton és Zima Mihály – nyilváníttattak alkalmasnak. Mindhárman az 1848 szeptember 21-én tartott újoncösszeírás szereplői. A visszatértek közül négyen - Folt István, Novák Istvány, Ország Márton bajzsis és Chovanyecz Misa – alkalmatlanként mentesültek a további szolgálat alól. Tizenhárman vállalták inkább a bujdosást a császári mundér helyett, s nem tértek vissza szülőfalujukba: Kulman Mihály, Brhlik Jósef, Kotsis Istvány, Dobisz János, Horváth Pál, Bojtos József, Kromer Antal, Kotsi Antal, Sipitzki Pál, Jakabb Bálint, Beszki Istvány, Agárdi Pál és Viskus Imre.

A jelentés támogatásra javasolja Szrsen András 40 éves tüzér váci csatában mindkét lábát elvitte az ágyúgolyó, valamint Beszki István árván maradt leánykáját, Erzsébetet.

Egy forrás említi Grisza Ágost honvédzászlóst, aki az 1849. április 5-én Abonyban felszentelt honvédzászlót a huszonkét éves külföldi emigrációjában is megőrizte, majd a családjára hagyta mint nemes ereklyét.

 


 

Diószeghy vagy Lasztóczi Diószeghy Tádé honvéd százados

A Diószeghy család címere

1822-ben született Pusztaberkin. Apja, Diószeghy Tádé földbirtokos, Nógrád megye táblabírája. Római katolikus, nős, felesége Lisznyay Franciska, egy gyermek apja. Volt hadfi, gazdálkodó. A napóleoni háborúban katonatisztként vett részt. 1839 és 1842 között az 5. tüzérezredben szolgált.

1848 szeptember 3-tól főhadnagy a Nógrád megyei önkéntes nemzetőr-, majd az ebből alakuló 62. honvédzászlóaljban. 1849 május 19-től (más forrás szerint március 1-től) százados ugyanit a VII. hadtestben a világosi fegyverletételig. A Zászlóalj működéséről azonban a jelentések meglehetősen lehangoló képet festettek. A kezdeti harci események nehézségei után sokan hazatértek, beteget jelentettek, s volt köztük gyáván megfutamodó, s áruló is. A pusztaberki birtokosokat (a másik Tersztyánszky Zsigmond volt) azonban mindig azok között említették, akik becsülettel megállták helyüket a nehéz helyzetekben is. Dicsérettel szolgálták a hadsereget a shwechati, budetini ütközetekben is.

Diószeghy az 1850-es években penci birtokán gazdálkodik. 1867-ben Nógrád megye csendbiztosává választják, a megyei honvédegylet tagja. Szerepet játszott Sisa Pista és Krúdy Kálmán betyárok kézrekerítésében.

 


 

jobbágyi Kaszap János 1848-as honvéd alezredes

Pásztón született 1819. február 16-án. Apja Kaszap János földbirtokos, Heves megye szolgabírája. 1833-ban hadfi az 5. tüzérezredben (három éves tüzérségi iskolát végez), 1839- nemesi testőr, 1844- főhadnagy a 4. Sándor huszárezredben. Nőtlen.

1848 nyarán ezredével a magyar kormány alá rendelik. Szeptember-októberben részt vesz a Jellačić elleni hadműveletekben. Október 28-án kilép ezredétől. December 9-től kiképző tiszt, december 17-től századkapitány a Hajdúságban szerveződő 17. Bocskai huszárezrednél. 1849. jan. 25-től őrnagy. Februárban osztályával beosztják az Asbóth-hadosztályhoz, mellyel részese lesz az áprilisi hadjáratnak. Májustól osztályával a II. hadtestben szolgál. A június 16-i zsigárdi csatában a katonai érdemjel 3. osztályával tüntetik ki. (Ő fedezte a hadtest visszavonulását.) Július 12-én hadtestével a komáromi várőrséghez kerül. Szept. 13-án Klapka tábornok alezredessé lépteti elő. A vár átadásáig szolgál.

A kiegyezésig penci birtokán gazdálkodott. Losoncon hunyt el 1880. januárjában.

jobbagyi kaszap janos x204

 


 

kosztolányi és felsőlehotai Kosztolányi György honvéd főhadnagy

Nemeskosztolányban született 1829 körül, Evangélikus diák, nőtlen. 
1848-ban őszén önkéntes, illetve őrmester lesz a Győrben szerveződő 39. honvédzászlóaljnál. Dec. 14-én hadnagy, 1849. jún. 23-tól főhadnagy alakulatánál a feldunai ill. VII. hadtestben.
Az 1850-es években Pencen gazdálkodik. 1867-ben a Torontál megyei, 1890-ben a Nógrád megyei Honvédegylet tagja volt, az utóbbi időpontban Pencen élt.

 


 

Szrsen András 48-as honvéd

Szrsen András 1828-ban született, csak 1842 után költözött családja Pencre. A húszéves ifjú 1848-ban kerülhetett katonasorolásra, mégpedig Damjanich vörössipkás hadtestéhez. Részt vett a tápióbicskei-nagysallói csatában, majd az oroszok elleni, második váci ütközetben július 15–17-én, mikoris Csörögnél megsebesült. Mellét szuronnyal átszúrták, mindkét lábát keresztüllőtték. Szrsen András sebesülése után ott feküdt a halottak között, s magához térve óriási fájdalmak között sikerült elvánszorognia Pencig. A Bok hegyre vánszorgott, ott kunyhójában húzódott meg. A szőlőpásztor talált rá. Hosszú gyógykezelés után sok szenvedés közepette, de életben maradt. Mindkét lábára bénán. Nővére, Zsuzsanna gondozta, s amikor 1858-ban Pápay Gáspár kovács- mesterhez férjhez ment, magukhoz fogadták. A házaspárnak két gyermeke született 1860-ig, de az apa és egyik csecsemőjük az évben meghalt. Az özvegy is hamarosan sírba követte szeretteit. Ekkor Szrsen András is kis Pápay Ferencet maga vette gondozásba, és nevelte. 1864-ben, 35 éves korában megnősült, feleségül véve Alsó-Stubnyáról származó Dubovesz Annát, aki hűségesen megosztotta vele életét 26 éven keresztül, egészen a csonka honvéd elhunytáig.

 

szrsen andras emlekmuve x445

 


Források:

Bona Gábor: Nógrád megyei 1848-as honvédek nyomában, Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve, Salgótarján, 1985.
Bona Gábor: Kossuth kapitányai, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988.
Jakus Lajos: Szrsen András 48-as honvéd emlékére 1999/1/40. oldal Honismeret
Jakus Lajos: Penc múltja és jelene 2002,
Végh József: Századokon át boráról volt híres: Penc, Honismereti Kiskönyvtár, Révkomárom
Végh József: Pusztaberki - Egy csendes falu a Cserhát lankái közt, Honismereti Kiskönyvtár, Révkomárom